Hirtelen halál

Megint egy kényesebb témával készültem nektek. A halál utáni öntudatról.

A léleknek halálakor felkészülten, összeszedetten kéne átlépnie a túlvilágra, de előfordulnak olyan esetek például baleset, erőszakos halál, amikor nem jut idő a felkészülésre és hirtelen üt be a valóság meghaltunk... Ha valaki nem nyugodt körülmények között hal meg a lelke zaklatottá válik és nem tudja mi történik vele. Megakad lét és túlvilág között. Nem veszi észre segítőit és a jeleket miszerint már tovább kéne lépnie. Belőlük válnak ki a kopogó, ártó szellemek többek közt.

Az emberek úgy tartják a halálnak mindig vannak előjelei. Ez így is van, de sokan ezeket nem ismerik vagy nem veszik észre. Nem ritka a tudattalanul előre megérzett haláltudat. Többször rossz érzésünk van, gyakran emlegetjük nem élünk sokáig, ilyesmik. Vannak jelek magyarul tény, s való.

Beszéljünk kicsit most azokról, akik hisznek a túlvilágban és spirituálisan fejlettek. Ők megérzik az elmúlást mindenféle formában. Az ilyen lelkek sokkal nagyobb előnnyel indulnak a hitetlenekkel szemben a halálban, hiszen felismerik, hogy meghaltak és rögtön kézen fogva, feladataikat elvégezve tovább lépnek a fénybe, sötétbe. Nincsenek földhöz ragadva, kevesebbet szenvednek. 

Régebben egy újságban olvastam ehhez a történethez egy nagyon jó cikket. Egy meghalt pszichiáter meséli el mi történt vele a hirtelen halálakor:

"Egy tavaszi napon a vidéki házamban tartózkodtam. Az egészségem nem volt a legjobb, de nem voltam ágyban fekvő beteg. Egyik este sétálni indultunk a barátaimmal. Amikor az erdő közelében jártunk, elfáradtam, azt éreztem nem tudok tovább menni. Mégis összeszedtem magam és folytattam az utat. Egyszeribben frissnek, egészségesnek, könnyűnek éreztem magam. Előreszaladtam, mélyeket lélegeztem a friss levegőből és olyan jókedvű voltam, mint már régen. Csodálkoztam is mi történt velem, hogy semmim se fáj, nem vagyok fáradt, rendesen kapok levegőt. Visszamentem barátaimhoz, akiket magam mögött hagytam és akkor láttam, hogy ott fekszem a földön. A körülöttem állok kétségbeesetten intézkedtek, orvost hívtak és egy autót. Én azonban egészséges voltam és nem éreztem fájdalmat. Nem értettem, mi ez... Megtapogattam a testi szívemet, ami nem dobogott, szóval halott voltam! Mégis élek! Beszéltem a barátaimhoz, de nem hallottak, nem láttak. Erre dühös lettem és elmentem onnan. Mégis újra, s újra visszatértem a testemhez. nem volt jó látni a síró barátokat, családtagokat, akik nem hallottak meg engem és rossz volt látni a halott testemet, bár én kiválóan éreztem magam. A kutyám még zavarodottabbá vált: vonyított és nem tudta kihez menjen, a testemhez vagy hozzám, mert mindkettőt látta. Amikor elintézték a formalitást és a testem koporsóba rakták, tudtam meghaltam. Nem hittem el. Most mit tegyek? Kénytelen voltam elismerni a valóságot. Abban a pillanatban, amikor tudatosult bennem, hogy elhagytam a földi világot, megláttam anyámat. Sugárzó alakban jött felém és azt mondta: túlvilágon vagyok! Nem szavakkal beszélt. Számunkra ez az igazi világ, amely olyan csodálatos, hogy érdemes miatt a földi szenvedést elviselni. Lassan felismertem tévedéseimet! Bepillantottam a magasabb világokba."

A sztorit rövidítettem, de a tanulság benne van. Hit, tudás! Ha sokkal tudatosabban élünk többet elérhetünk éltünkben és holtunkban egyaránt. A haláltól butaság félni, hiszen naponta körülöttünk van. Inkább élvezzük az életünket, míg megadatik! 

Angyalok és segítők várnak a túloldalt!

Aki élt át halálközeli élményt pontosan tudja van tovább. Az angyalok és a többi segítő, azért dolgozik, hogy megkönnyítsék életünket, s halálunkat egyaránt. Oldják a fájdalmat és eltüntetik a negatívumokat.

A tudat tényleg meghatározza a valóságunkat ezt anno jól írták. Megfelelő tudatállapotban jobban érzékelünk és közelebb vagyunk a fenti világhoz. Ehhez meghalni se szükséges, ha jól belegondolunk! 

Plusz: Az emberek a halottakat tisztelettel, emlékezéssel és imákkal tudják segíteni, míg a többiek teszik a dolgukat!